A szövet- és szervátültetés története

A szövet és szervátültetések története a legendák ködébe vész és több évezredre tekint vissza. A görög mitológiából jól ismert a kentaurok, kimérák ábrázolása és egy 15. századi festményen láthatjuk Szent Kozma és Szent Damján csodatételét Krisztus után a második században, amikor egy templomszolga beteg lábát egy halott levágott lábával pótolják. Hasonló legendák találhatók a kínai és hindu mitológiában: Pien Csiao csodálatos szívátültetése és Ganesha, hindu isten levágott fejét egy másik isten elefánt fejjel pótolta a hit szerint. Beszámoltak arról is, hogy VIII. Ince pápa 1494-ben fiatal fiúgyermekek vérének átömlesztésével remélt fiatalságot nyerni. Az első vérátömlesztést 1667-ben végezte Angliában R. Lowler. A sikertelenségek és a halálos szövődmények miatt 150 éven keresztül törvény tiltotta a vérátömlesztést egészen addig, míg 1818-ban P. Scheel hét esetben szövődmény nélkül végzett vérátömlesztést, pedig csak a század elején 1901-ben fedezte fel Landsteiner a vércsoportokat, s ezután már biztonságosan lehetett vért adni a rászorulóknak. A szervátültetés gondolata a múlt század második felében felmerült, de technikai akadálya volt az, hogy az érvarratot biztonságosan elvégezni nem tudták. Ullmann Imre (1861-1937) 1902-ben végrehajtotta az első sikeres veseátültetést kutyán, de érvarratot még nem alkalmazott.

Csak a századforduló elején dolgozta ki Alexis Carrel (1873-1944) az érvarrat technikáját, amiért 1912-ben Nobel díjjal tüntették ki. A sikeres szövet- és szervátültetésekre való törekvés ezután már egy pillanatra sem állt meg és biztató eredmények is születtek. E. Zirm szaruhártya átültetést végzett 1905-ben, amivel a beteg három évig kifogástalanul látott, Voronoy Kijevben próbálkozott - sikertelenül - veseátültetésekkel és D. Hume (1917-1973) 1946-ban sem dicsekedhetett jobb eredménnyel. Az első komoly sikerrel biztató veseátültetést Jean Hamburger végezte 1952-ben Párizsban, a donor a beteg édesanyja volt. A vese több, mint három hétig kifogástalanul működött.

Az első sikeres szervátültetést, veseátültetést egypetéjű ikrek között J.E. Murray és munkatársai hajtották végre 1954-ben, és a transzplantáció terén kifejtett munkásságáért 1990-ben, 70 éves korában Nobel díjat kapott.

1963-ban Párizsban végezték az első csontvelő-átültetést (G. Máthé) és az USA-ban szintén ez évben került sor az első tüdőátültetésre (Hardy) és májátültetésre (Starzl) is. Nem sokkal később Fokvárosban 1967-ben Ch. Barnard hajtotta végre az első szívátültetést.

A szolid szervek átültetésének hulláma világszerte elterjedt és a fejlődés rohamléptekkel haladt előre. A transzplantáció technikai megoldásának lehetősége forradalmasította nem csak az orvostudományt, de az élettani kutatásokat, a gyógyszeripart, az immunológiát, a jogot és az etikát, de még a filozófiát is.

A veseátültetés történetében három mozzanat hozott döntő változást.

1. Az ötvenes években megszerkesztett és kifejlesztett művese készülék mellyel a betegség miatt károsodott és tartósan működésképtelen vese feladatát tartósan pótolni lehetett.

2. Az 1960-as években a szervezet védekezőképességét erőteljesen visszaszorító gyógyszerek előállítása.

3. J. Dausset 1962-ben felfedezte az emberi fehérvérsejt antigéneket (a fő hisztokompatibilitási antigéneket), melyek alapján az adott donorhoz a legmegfelelőbb recipienst lehet kiválasztani. Felfedezéséért ugyancsak Nobel díjjal tüntették ki 1980-ban.