Chroncius veseelégtelenségben szenvedő betegek kezelését hazánkban az 1960-as évek közepétől kezdték el, míg veseátültetésről szervezett formában 1973-tól beszélhetünk. 1994 végéig több, mint 5000 veseelégtelenségben szenvedo beteget kezeltünk hazánkban, döntő többségében haemodialysissel. A betegek kisebb hányada részesült kórházi peritonealis dialysisben, ezen betegek száma az utóbbi időben csökkent, s helyette a CAPD betegek száma emelkedik. Magyarországon eddig több mint 1600 veseátültetés történt.
Magyarországon 45 nephrológiai osztályon több mint 150 orvos és 500 nővér két és félezer veseelégtelenségben szenvedő beteget gyógyít. A térképen látható pontok - Budapest kivételével - a nephrológiai centrumokat jelzik, a négy egyetemi városban működnek a veseátültetéssel foglalkozó sebészeti osztályok, illetve Budapesten a Transzplantációs és Sebészeti Klinika. Ugyancsak az egyetemi városokban találhatók az immuntipizálással foglalkozó laboratóriumok. Ez utóbbiak központja az OHVII Immungenetikai Laboratóriuma, ahol a krónikus művesekezelésben lévo és transzplantációra váró betegek adatbázisa található, és itt történik az adott donorhoz a megfelelő recipiensek számítógépes kiválasztása is.
Hazánkban - hasonlóan más európai országokhoz - évente 60-80 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg / millió lakos kialakulásával kell számolnunk. Ez azt jelenti, hogy évente minimum 600 új beteget kell tudnunk dialysálni. Az alábbi ábrán jól látható, hogy ezt a dialysis kapacitást csak 1993-ra sikerült elérni.
A betegek döntő többségét haemodialysisben részesítjük, számuk - különösen az utóbbi időben - exponenciális növekedést mutat. Ennek magyarázata, hogy az utóbbi három évben számos új nephrológiai osztály alakult.
A krónikusan kezelt betegek közül a kórházban végzett peritonealisan dialysált betegek száma az utóbbi időben az ismert szövődmények (peritonitis acuta, peritonitis chronica, stb.) miatt jelentősen csökkent (ld. alábbi ábra).
Ezzel szemben az ambulánsan végzett, mind beteg-, mind kezelőorvosa számára komfortosabb, kevesebb szövődménnyel járó, valamint olcsóbb házi dialysis növekszik.
Hazánkban az első veseátültetést 1962-ben végeztük, majd 10 éves szünet után, szervezetten 1973-tól végezzük. Az ábrán jól látható, hogy a kezdeti próbálkozást lassú emelkedés követi, és csupáncsak 1994-ben értük el a 24,4 veseátültetés / millió lakos arányszámot, mely még mindig jelentősen alacsonyabb, mint az európai átlag (35 vesetranszplantáció / millió lakos).
Az elmaradásunk jól szemléltethető, ha a hazánkban végzett veseátültetések számát nem az Egyesült Államokban vagy Ausztriában, hanem Portugáliában végzett műtétek számával hasonlítjuk össze.
A hazánkban végzett transzplantációk veséje mintegy 95%-ban halottból származik, és csupán valamivel több, mint 5%-a élo rokon donorból. Az alábbi ábrán a halott és élő rokonból származó vesék arányát tüntettük fel az idő függvényében.
A veseátültetések jelentős része felnőttekben történik, és csak mintegy 3%-ban gyerekben. Ennek magyarázata az, hogy a krónikus veseelégtelenségben szenvedő, dialysált gyerekek aránya szerencsére alacsony.
Hazánkban a vesére váró betegek területi elv szerint kapnak vesét. Látható, hogy a négy transzplantációs centrumhoz bizonyos megyék tartoznak, a térképre beírt számok a centrumok által - 1973 -1995-ig végzett veseátültetések számát jelölik.
Az alábbi ábrán betegeink túlélési valószínűségét tüntettük fel, jól látható, hogy a veseátültetésben részesülő betegek túlélési valószínűsége lényegesen nagyobb, mint dialysált társaiké.
A veseátültetett betegek túlélése számos tényezőtől függ, genetikailag minél közelebb áll a donor a recipienshez, annál jobb az átültetett szerv túlélésének a valószínűsége. Ez a hazai anyagban is jól kimutatható, az alábbi ábrán a halott- illetve élődonorból származó vesék túlélési valószínűségét tüntettük fel. Minden időpontban az élő rokonból származó vese túlélése jobb, mint a halottból származóé.
Függ az átültetett vese túlélése attól is, hogy első-, második-, vagy harmadik átültetést végzünk-e. Az első átültetés túlélési valószínűsége jobb mint a másodiké. Ennek magyarázata az, hogy sikertelen veseátültetés a recipiens immunizálását jelenti.
Befolyásolja az alkalmazott immunsuppressio is a vesék túlélését, 1983-ig alkalmazott úgynevezett konventionális kezelést (Imuran + Prednisolon) követoen a vesék túlélése rosszabb volt, mint a Sandimmun + Prednisolonnal kezelt betegeké. Ez utóbbi kezelés minden transzplantált szerv túlélésének valószínűségét 20 - 30%-kal növelte meg.
Világszerte, így hazánkban is, a veseátültetés elfogadott rutin gyógyító eljárássá vált, ennek megfelelően átültetett vesével élő esetek száma örvendetesen növekedett. Az alábbi ábrán klinikánkra visszajáró sikeres veseátültetésen átesett ellenőrzött betegeink száma látható.
A vesetranszplantációra várók legnagyobb problémája, hogy a szervkínálat, valamint a szervre várók száma között jelentős különbség van. Lényegesen többen várnak átültetett szervre, mint amennyi rendelkezésünkre áll. Jól látható az alábbi ábrán, hogy a szervre várók számának növekedése a tényleges transzplantációk számát sokszorosan meghaladja.
A sikeres veseátültetés a Társadalombiztosító számára lényegesen olcsóbb eljárás, mint a krónikus dialysis. Nyugat-európai felmérések szerint, melyet a hazai adatok is alátámasztanak, a veseátültetés költsége az első évben egy évi dialysis költségének csupán 75%-a, míg a veseátültetést követő második évben ez már csak a dialysis költségének 10%-,a a harmadik évben 7-8%-a. A költségkímélésen túl a rehabilitálhatóság sem elhanyagolható szempont, sikeres veseátültetést követően a betegek 80-85%-a eredeti foglalkozását folytathatja, a nőbetegek - stabil vesefunkció esetén- gyermeket szülhetnek.